Hírek
2014. Július 18. 08:22, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Zárolás - A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell elkészíteni

A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell - a gazdasági miniszter jóváhagyása után - bejelenteniük a fejezetek kezelőinek a Magyar Államkincstárnak - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat.
A határozat rögzíti a Varga MIhály nemzetgazdasági miniszter által csütörtökön bejelentett 110 miliárd forintos zárolásból az egyes minisztériumokra, illetve fejtetekre jutó összegeket, és a zárolás főbb szabályait.
A 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földművelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentős a Honvédelmi Minisztérium (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2,881 milliárd), a Belügyminisztérium (2,726 milliárd), és a Miniszterelnökség (1,446 milliárd) forintos hozzájárulása a zároláshoz. A legkevesebb zárolást az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány, 271,1 millió forintot, és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is mindössze 536,2 millió forintot kell megtakarítania.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 779,8 millió, a Központi Statisztikai Hivatalnak 109,2 millió, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak 3,8 millió forintról kell lemondania.
A nyugdíjbiztosítási költségvetési szerveknek 50,2 millió, az egészségbiztosítási költségvetési szerveknek 49,0 millió forintot kell megtakarítaniuk.
Az Uniós fejlesztések fejezetnél 3,785 milliárd forint a zárolási kötelezettség.
A Miniszterelnökségnél a rendkívüli kormányzati intézkedések cím kiadási előirányzatából 20 milliárd forintot zárolnak a kormányhatározat szerint.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap - a Start-munkaprogram kiadási előirányzata nélküli - egyenlegét legalább 8 milliárd forinttal kell javítani, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnak 6 milliárd forint megtakarításáról kell gondoskodnia.
A Nemzeti Kulturális Alapnak 800 millió forinttal kell javítania az egyenlegét. A Nemzeti Földalapnál és a nemzeti vagyonnal kapcsolatos kiadásoknál 500-500 millió forintot zárolnak.
A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap egyenlegét 100 millió, a Bethlen Gábor Alapét 200 millió forinttal kell javítani.
A határozat szerint "a kormány felhívja az érintett fejezetet irányító szervek vezetőit, hogy a költségvetési törvény 10. mellékletében szereplő, a Beruházási Alapba tartozó kiadási előirányzatok tervezett felhasználását haladéktalanul egyeztessék a nemzetgazdasági miniszterrel, és gondoskodjanak arról, hogy e kiadási előirányzatok terhére kifizetés teljesítésére csak olyan ütemezés szerint kerüljön sor, amelyhez a nemzetgazdasági miniszter előzetesen írásban egyetértését adta".
A határozat külön mellékletben sorolja a mentesített előirányzatokat, azokat a tételeket, amelyek nem csökkenthetők a zárolás érdekében, ezek között szerepel számos beruházás és különféle szervezetek támogatása is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld
Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is
2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld
NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.
2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld
A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson
Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.