Hírek
2015. November 10. 07:45, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Újra lehet szavazni az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nőkre
Elindult az idei szavazás az Aranyanyu Díj döntőseire, akik között az egészségügyben és az oktatásban dolgozó, a társadalom tagjaiért kiemelkedő munkát végző nőket jutalmaz a zsűri és a közönség.
A voksokat november 22-ig várják. Az idén is pedagógus, orvosnő, egészségügyi- és szociális szakdolgozó kategóriában lehet szavazni azokra a nőkre, akiknek kisfilmje a díj weboldalán látható - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat idén nyolc nő veheti majd át.
A díjazottak személyére a közönség tehetett javaslatot szeptember végéig, és küldhette be négy kategóriában a jelöléseket, amelyeket egy-egy személyes történettel kellett indokolni. Ezek alapján választotta ki a zsűri az egyes kategóriák négy-négy döntősét.
A zsűri és a közönség kategóriánként egy-egy győztest választ majd ki, akik a Ridikül Magazin különdíjasával együtt vehetik át jutalmukat a november 26-i gálán.
A zsűri tagjai az idén is Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Rácz Zsuzsa író.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.