Hírek
2013. Augusztus 14. 16:40, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Tizenhét éven át vívott 'bozótharcot' egymással két szomszéd

Tizenhét éven át perlekedett egymással egy bokorcsoport miatt két szomszéd Nagy-Britanniában, mígnem a héten hatósági ítélet született az ügyben.
A szomszédi viszony 1996-ig teljesen harmonikus volt a felperes Ken Elliot és szomszédja, Dale Wooley között, olyannyira, hogy Elliot két örökzöld bokrot ajándékozott ikerházszomszédjának, aki előkertjében el is ültette őket.
A bokrok természetesen aprók voltak, ám szépen megnőttek, a szomszéd pedig annyira megszerette a tűlevelű fajtát, hogy továbbiakat ültetett melléjük. Idővel valóságos dzsungellé magasodtak és terebélyesedtek. A hét méter magas, óriási bokorcsoport miatt Elliotéknak sohasem sütött be a nap nappalijukba, amit hevesen kifogásoltak, mondván, hogy börtönben érzik magukat a saját otthonukban. A szomszéd is örök félhomályban éldegélt az örökzöldektől, de ez Elliotot nem vigasztalta, már csak azért sem, mert Wooleyt nem zavarta: tetszett neki és családjának, hogy saját kis erdejük van.
Elliot pert indított, amelyet immár megnyert. Az illetékes önkormányzat antiszociális magatartás címén arra kötelezte, hogy nyesse vissza bokrait másfél méteresre, és sohase hagyja, hogy 2 méternél magasabbra nőjenek. Bokros teendőivel Wooleynak szeptember 28-ig kell végeznie - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 14. 07:37, csütörtök | Bulvár
Sziget - Rekordmennyiségű sátrat adományoztak a Máltai Szeretetszolgálatnak a látogatók
Idén minden korábbi évhez képest kevesebb gazdátlan kempingfelszerelést hagytak hátra maguk után a Sziget fesztivál résztvevői, de rekordmennyiségű sátrat, matracot és takarót adtak le a gyűjtőpontokon
2025. Augusztus 13. 07:27, szerda | Bulvár
OMSZ: komolyabb beavatkozásra nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, 1500 esetben nyújtottak segítséget
Komolyabb mentőbeavatkozásokra eddig nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedd délután az MTI-vel.
2025. Augusztus 12. 07:43, kedd | Bulvár
Medúzák miatt leállt Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve Franciaországban
2025. Augusztus 12. 07:40, kedd | Bulvár
Sziget - Magyar lány a fesztivál 11 milliomodik látogatója
Egy Ománban élő magyar lány lett a Sziget fesztivál történetének 11 milliomodik látogatója, akit a rendezvény hétfői zárónapján köszöntöttek a bejáratnál.