Hírek
2013. Május 14. 05:00, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Tévesen minősítették menthetetlen betegnek - előre kifizette temetését

Halálos betegnek nyilvánítottak tévesen egy férfit az Egyesült Államokban, amiért végül mintegy 60 ezer dollár kártérítést kapott.
A hetvenes éveiben járó Mark Templin látás- és beszédzavarra, memóriagondra és fejfájásra panaszkodva ment el még 2009-ben a montanai Fort Harrison kórházába, ahol a vizsgálatok után közölték vele, hogy halálos agydaganat támadta meg, és csak hónapjai vannak hátra. A férfi eladta teherautóját, megtartotta utolsó születésnapi ünnepségét, kifizette előre a temetését és megfordult benne, hogy öngyilkos lesz. Mindeközben kétfajta gyógyszert is szedettek vele, hogy valamennyire meghosszabbítsák életét, és az állami egészségügy még gondozót is küldött hozzá, olyat, aki halálos betegek lelkén könnyít.
Templin azonban egyre jobban lett. Visszatért a kórházba újabb vizsgálatokra, amelyek kiderítették, hogy egyáltalán nincs agytumora, rosszulléteit pár kisebb agyvérzés okozta.
A férfi ezek után pert indított, amelyet a minap meg is nyert. A bíróság megjegyezte, hogy nagyon nehéz pénzben kifejezni azt a lelki megpróbáltatást, amelyen Templin átment, de végül napi 500 dollárban határozta meg a félrediagnosztizálás utáni időszakra járó összeget, napi 300-ban pedig a későbbit. A bíró kötelezte a kórházat a születésnapi ünnepség és a temetés költségeinek megtérítésére, Templin így összesen 59 ezer 820 dollárt (bő 13 millió forintot) kap - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár
Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza
A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét
2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár
A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője
A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.