Hírek
2013. Március 20. 08:14, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Tavaly 5 milliárd bevétele volt a Herendi Porcelánmanufaktúrának

Mintegy 5 milliárd forint árbevételt ért el 2012-ben a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. - mondta Simon Attila, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a cége idei újdonságait bemutató sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Kovács Tamás
Hozzátette: a belföldi árbevétel mintegy 13 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez viszonyítva, míg az exportbevétel mintegy 10 százalékkal nőtt. Az árbevétel 75 százaléka a kivitelből, a fennmaradó hányad pedig a belföldi értékesítésből származott. A cég adózás előtti eredménye tavaly elérte a 800 millió forintot.
Az MTI kérdésére a vezérigazgató közölte: a vállalat menedzsmentje az idén az eladások szerény növekedésére számít, de a múlt évi eladási szintet mindenképpen meg kívánja őrizni. Az idei árbevétel nagyságáról a vezérigazgató nem akart becslésbe bocsátkozni, mondván, még év eleje van, és a következő hónapokban sok minden történhet a gazdaságban.
A herendi porcelánmanufaktúra, a világ legnagyobb kézműves eszközökkel dolgozó porcelán előállítója, mintegy kilencszáz embernek ad munkát, a társaság évente 300-400 új termékkel jelenik meg a piacon. A cég évente több mint 100 millió forintot költ fejlesztésre.
A vezérigazgató megerősítette, hogy a Hungarikum Bizottság március 21-én Herenden ülésezik. Hozzátette: a herendi porcelánmanufaktúra meg akar felelni a Hungarikum törvényben rögzített előírásoknak.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.