Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2014. Július 17. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

TÁRKI: továbbra is magas az idegenellenesek aránya

TÁRKI: továbbra is magas az idegenellenesek aránya

Továbbra is magas az idegenellenesek aránya Magyarországon - olvasható ki a Tárki kutatási eredményeiből. A Tárki felmérése szerint 2014 áprilisában a felnőtt lakosság 39 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető állítást, hogy 'az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát'.

A megkérdezettek 10 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség, a megkérdezettek 51 százaléka mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében - olvasható a kutatás összefoglalójában.

A Tárki 1992 óta rendszeresen végez kutatást az idegenellenességről. Adataik szerint az idegenellenesség mértéke 1992-ben 15 százalék körüli volt, 1995-ig folyamatosan növekedett, 1995-ben már 40 százalék közelében volt. Ezután az idegenellenesség mértéke ingadozott, 1996-ban például 20 százalék alá csökkent, majd 2001-re 40 százalék fölé emelkedett. Az idegenellenesség mértéke 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozások mellett meglehetősen stabil, 24-33 százalék közötti volt.

2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya, ismét megközelítette a 40 százalékot, és ez 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga volt. A Tárki vizsgálta azt is, hogy az úgynevezett mérlegelők körében hogyan változik a különböző menedékkérők befogadását elutasítók aránya, eszerint - a románok kivételével - folyamatosan csökkent a potenciális menedékkérők befogadását elutasítók aránya, ideértve az igazán ártalmatlan pirézeket is. (A piréz egy kitalált népcsoport, amellyel a Tárki kutatói a reflexszerűen jelentkező idegenellenesség mértékét vizsgálják 2006 óta.)

A pirézek elutasítottsága a Tárki felmérése szerint 2007-ben 68 százalék volt, ez 2014-re 60 százalékra csökkent, a kínaiak elutasítottsága 81 százalékról 67 százalékra, az araboké 87 százalékról 78 százalékra csökkent hét év alatt. A mérlegelők körében a románok elutasítottsága 2007-ben 77, 2010-ben 63 százalék volt, 2014-ben pedig ez az arány 70 százalék.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld

Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon

Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld

Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is

2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld

NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.

2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld

A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson

Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.