Hírek
2014. Július 09. 05:00, szerda |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Szolidaritással ki lehet törni a kapitalizmusból?

A szabadpiaci kapitalizmus teljesen eltorzult, mert csak egy célja van: a profit. Ebben a gazdasági környezetben a minőségügyben is minden a pénz körül forog. 'Ebből ki kell lépni és az embernek kell a középpontba kerülnie, a szolidaritásnak, az összefogás erejének, ami elengedhetetlen a világ fennmaradásához' - mondta Veress Gábor egyetemi tanár a Rádió Orientnek.
A minőségügy egy mindent átható, összetett eszköz, mely megfelelő kezekben szinte csodákra képes. Egésszé azonban csak akkor válik, ha a biológiai és a lelki igényeket egyaránt ki tudja elégíteni. 'Alapvető kérdése az ellátási láncok minél jobb működtetése azzal a céllal, hogy elégedettek legyenek a megrendelők' - foglalta össze a minőségügy lényegét Veress Gábor, egyetemi tanár.
Példaként a stúdió vendége felhozta, hogy az oktatásban a tanárnál nem csak az a fontos, hogy leadja az anyagot, hanem, hogy tudjon emberi kapcsolatot létesíteni. 'Az embernek, a gyereknek ugyanis érzelmi igényei is vannak, hiszen nemcsak a szakma megtanítása a cél, de az is, hogy az ifjúságból embert neveljünk. Minden szülő olyan főiskolára küldi, küldené szívesen a gyerekét, unokáját, ahol az emberi kapcsolatok értéket képviselnek' - véli a stúdió vendége, aki nagy érdeklődéssel várja, hogy e téren mit változtat a most kinevezett új államtitkár.
Jelenleg szabadpiaci kapitalizmusban élünk, amely révén, hogy egyetlen célja a profit, mára nagyon eltorzult. A versenyszellem, a teljesítményértékelés ebben a formájában káros, mert azt tudatosítja, hogy a nyertes győzzön, az összes többi pedig pusztuljon el - emelte ki Veress Gábor. Csak a pénz a központi kérdés és ez a minőségügyön belül is így van. Ebből a csapdából kiutat kell találni és ez szerinte a szolidaritás.
A kapitalista világ profit orientáltságát szolidaritással kell korrigálni, ez elengedhetetlen a hosszú távú gondolkodásban. A nyereség rövidtávú felélése pedig rablógazdálkodás, amely nem tartható. A gazdaságnak, a társadalomnak és a környezetnek összhangban kell lennie, ez mellett nagyon helyesen a nemzeti fenntarthatósági stratégia kiemeli az embert és a kultúrát. 'A középpontban az embernek és nem a profitnak kell lennie, ehhez pedig fontos a kultúra, hogy azt, amink van ne felejtsük el, hanem adjuk át a gyermekeinknek' - hangsúlyozza a szakértő.
Megoldásként a jelenlegi farkastörvényű kapitalizmus helyett szociális piacgazdaságot kellene kiépíteni, amelyben benne van a szolidaritás - állítja Veress Gábor. Nemzeti szinten kellene összefogni sok kérdésben, például a devizahitelesek ügyében is. Az emberiség jövőjét pedig csak az oldja meg, ha az erkölcsösségnek és becsületességnek visszaállítjuk a helyét. A másik nagyon fontos pedig, hogy önzetlenül tudjunk szeretetet adni, mert attól boldog, aki adja és az is, aki kapja.
'Meghatározóan fontos tehát a közösség ereje és összetartása. E kapcsán is sokat beszélünk arról, kell-e az Európai Unió? Igen kell, kell a közösség, mert csak így lesz fenntartható a világ' - hangsúlyozta a professzor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Életmód
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.
2025. Május 05. 07:55, hétfő | Életmód
Vidéken ott aktívabbak az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek
Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben
2025. Május 04. 09:00, vasárnap | Életmód
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 50 éve halt meg
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja: