Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2013. December 10. 12:51, kedd | Külföld
Forrás: MTI

Strasbourgi bíróság: nem volt teljesen indokolt mindvégig fogva tartani Hunvald Györgyöt

Strasbourgi bíróság: nem volt teljesen indokolt mindvégig fogva tartani Hunvald Györgyöt

A Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármesterrel szemben megfogalmazott gyanú súlyossága megfelelő indok volt ugyan a politikus vizsgálati fogságba helyezéséhez, ám önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazolja, miért kellett Hunvaldot 31 hónapig rács mögött tartani - állapította meg keddi ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

A bíróság szerint ezzel a magyar hatóságok megsértették a fővárosi VII. kerület egykori vezetőjének ahhoz fűződő jogát, hogy ésszerű időn belül lefolytassák ellene az eljárást, vagy amíg ez tart, visszanyerhesse szabadságát.
Hunvald György keresetében összesen több mint 32 millió forint kártérítést követelt, ám a bíróság ezt elutasította és mindössze 2700 euró (mintegy 810 ezer forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg az egykori polgármesternek. Hunvald a fogva tartása alatt elmaradt jövedelme miatt 22 105 103 forint vagyoni, továbbá 10 millió forint nem vagyoni jellegű kártérítést követelt, de a strasbourgi bírák nem láttak ok-okozati összefüggést a polgármester anyagi kára és a magyar állam által elkövetett jogsértés között.
Az emberi jogi bíróság leszögezi, hogy a fogva tartás hosszának indokoltságát nem lehet a körülményektől elvonatkoztatva vizsgálni, csak az ügy sajátosságainak figyelembe vételével, s a tagállami hatóságok feladata, hogy biztosítsák, hogy az előzetes letartóztatás ne haladja meg az indokolt mértéket.
A magyar hatóságok a felmerült bűncselekmények súlyossága, a szökés, elrejtőzés vagy másokkal összejátszás, továbbá a visszaesés veszélyei miatt hosszabbították meg folyamatosan Hunvald György vizsgálati fogságát.
A szökés veszélyét a bűncselekmények és a várhatóan kiszabott büntetés súlyosságára, valamint a bizonyíték bizonyos "elemére" hivatkozva látta indokoltnak a magyar bíróság, ám a védelem nem tudhatta meg, mi ez a bizonyíték - derül ki a strasbourgi ítéletből. A másokkal összejátszás és a visszaesés veszélyét pedig a felmerült bűncselekmény szervezett jellege és az érintett összegek léptéke okán tartotta indokoltnak a magyar bíróság, de Strasbourg úgy véli, a magyar bíróságok nem vizsgálták meg megfelelően, hogy ezek valóban alátámasztják-e a levont következtetéseket.
"A vádak súlyossága önmagában szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy (Hunvaldot) egész idő alatt fogva tartsák" - húzza alá ítéletében az emberi jogi bíróság, amely szerint a szökés és összejátszás, valamint a visszaesés megítélése esetén a magyar bíróság sablonos döntéseket hozott a vizsgálati fogság meghosszabbításáról, anélkül, hogy Hunvald György érveit érdemben megfontolta volna.
A strasbourgi bírák azt is megjegyzik, hogy a vizsgálati fogság 31 hónapja alatt nem látja nyomát, hogy a bíróság érdemben megfontolta volna enyhébb kényszerintézkedés, lakhelyelhagyási tilalom vagy házi őrizet alkalmazását.
"A bíróság azon a véleményen van, hogy a panaszos hosszú fogva tartása nem tekinthető szükségesnek az eljárás rendes lefolytatásának szempontjából" - foglalja össze döntését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az ítélet egyelőre nem jogerős. A döntés ellen mind a magyar állam, mind Hunvald György fellebbezhet az úgynevezett Nagykamarához. A bíróság ítélete akkor válik jogerőssé és végrehajtandóvá, ha ezt három hónapon belül egyik fél sem kéri, vagy mindketten bejelentik, hogy nem óhajtanak élni ezzel a lehetőséggel.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld

Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld

Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben

Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez

2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld

Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését

Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.

2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld

Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson

Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.