Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2012. Augusztus 13. 20:29, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Segélyezettek tüntettek Tarnabodon

Segélyezettek tüntettek Tarnabodon

Tarnabod önkormányzatának állami támogatásáért kezdett demonstrációt hétfőn a településen mintegy ötven helybeli, mert a helyi kassza kiürült, és a szociális segélyben részesülők már több mint egy hónapja nem kapták meg a járandóságukat. A Belügyminisztérium (BM) tájékoztatása szerint a település idén már kapott állami támogatást, az újabb pályázatra szeptember 10-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok, amit a Heves megyei község már megtett.

A nyolcszáz lakosú község, ahol mintegy hatszázan élnek segélyből, azért nem tudja teljesíteni a kifizetéseket, mert a szomszédos Tarnazsadány 6,8 millió forintos inkasszót jegyeztetett be Tarnabod számlájára, ez utóbbi településnek az intézményfenntartói társulás és a körjegyzőség működtetése során felhalmozott hiánya miatt.
Tarnabod úgynevezett önhiki - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó - támogatás iránti igényt nyújtott be az államkincstárhoz. A demonstrálók ennek soron kívüli pozitív elbírálását szeretnék elérni.
Pető Zoltán (MSZP) polgármester az MTI-nek elmondta: július eleje óta nem fizették ki az önkormányzati dolgozók bérét és a 28.600 forintos szociális segélyeket sem. Ez utóbbi 107 családot, mintegy hatszáz embert érint. A pénz elmaradása következtében kenyérgondok jelentkeznek a családoknál - fűzte hozzá.
A történtekről tájékoztatta az illetékes minisztériumot és a térség országgyűlési képviselőjét, de - mint mondta - eddig semmilyen segítséget nem kaptak. Ebben a helyzetben fordult támogatásért az államkincstárhoz.
Ha nem kapnak segítséget, a jövő hónapban sem tudnak fizetni, hiszen az inkasszó alatt a település eddig tartozásának csupán a felét tudta le - mondta a polgármester, és békés tiltakozásra szólította fel az embereket az egész héten folytatódó demonstráció kezdetén.
A BM az MTI megkeresésére azt közölte: szeptember 10-ig nyújthatnak be pályázatot az önkormányzatok, s Tarnabod már benyújtotta igényét. A tárca utalt arra, hogy a község korábban már kapott önhikis támogatást.
A kormany.hu oldalon az olvasható, hogy egy június 21-i döntés szerint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok megsegítésének 2012. évi I. ütemében Tarnabod önkormányzata 1 millió 468 ezer forint, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld

Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon

Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld

Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is

2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld

NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.

2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld

A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson

Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.