Hírek
2013. Augusztus 06. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: orientpress
Ősztől megszűnhet az illegális utcai árusítás

A budapesti metrómegállók aluljárójának nagy része tele van illegális árussal. Ősztől véget érhet az ez által okozott árusítási káosz. Ha a fővárosi közgyűlés elfogadja az új rendelet, a hatóságok már azonnal, a helyszínen elkobozhatják majd a zugkereskedők áruit. A szakemberek ezzel a megoldással akarják meggátolni, hogy Budapest közterületei illegális piacokká változzanak, valamint hatékony eszközt szándékoznak a közterület-felügyelet kezébe adni.
Az alkotmánybíróság 2012-ben semmisítette meg a szabálysértési törvény több rendelkezését, egyebek mellett megvonták az önkormányzatok bírságolási lehetőségeit. Azóta a közterület-felügyelet szerint alig maradt hatékony eszköz az önkormányzatoknál, amivel felvehetnék a harcot az illegális árusokkal. 'A közterület felügyelő és más hatóság is a jogtalan közterület használattal szemben csak annyit tehet, hogy rögzíti az állapotot, igazoltat, és előterjeszt többszörös közterület használati díj megállapítására' – mondta Miklós István.
Azt mondják: a díjat és a bírságot nehéz behajtani az árusokon, akik az igazoltatás után általában néhány méterrel odébb folytatják. A fővárosi önkormányzat azonban olyan megoldáson dolgozik, amivel a lebukás után legalábbis egy ideig nem lenne mit eladni az árusoknak. Megpróbálnak egy másik irányban továbblépni, az eljárásnak a tisztázásáig az önkormányzat valószínűleg magához veszi az illegálisan árult termékeket.
Az új szabályokat már augusztusban elfogadhatja a fővárosi közgyűlés. A fideszes politikus arról is beszélt: a hajléktalanokkal szemben Budapest ősztől azt tervezi, hogy lehetőséget ad a kerületeknek olyan területek kijelölésére, amelyeken senki nem élhet majd életvitelszerűen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.