Városlista
2025. szeptember 12, péntek - Mária

Hírek

2013. Február 12. 14:40, kedd | Sport
Forrás: MTI

Olimpia 2020 - Értetlenül áll a vb-döntés előtt a hazai szövetség főtitkára

Olimpia 2020 - Értetlenül áll a vb-döntés előtt a hazai szövetség főtitkára

Értetlenül áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának döntése előtt Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) főtitkára.

A NOB vezető testülete a keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.
"Derült égből villámcsapásként ért a hír, egész egyszerűen nem is értem az egészet. Én meg voltam győződve arról, hogy a birkózás helye stabil az olimpia műsorában" - nyilatkozta az MTI-nek Gáspár Tamás, aki pályafutása során két olimpián, 1980-ban Moszkvában, illetve 1988-ban Szöulban is szőnyegre lépett.
Az 1986-os budapesti világbajnokságon aranyérmes Gáspár hozzátette: a brit fővárosban tavaly nyáron remek mérkőzéseket láthatott a közönség.
"Londonban az én megítélésem szerint élvezetes, jó meccsek zajlottak, ráadásul telt ház előtt, jó hangulatban. Még egyszer mondom, érthetetlen ez a dolog, többet most nem is tudok hozzátenni" - fogalmazott az MBSZ főtitkára.
Hasonlóan szomorúan reagált a hírre Módos Péter is, aki bronzérmes volt a kötöttfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában a londoni játékokon.
"Nagyon nem örülök ennek a hírnek" - kezdte mondandóját az MTI megkeresésére. "Az az igazság, hogy én a családi hagyományok miatt akkor is birkózni kezdtem volna, ha már annak idején nem lett volna olimpiai sportág, de az biztos, hogy a gyerekek nagy részét külön motiválja a sportágválasztáskor is, hogy olimpiai bajnokok szeretnének lenni."
A végrehajtó bizottság indítványáról - amely már a május végi ajánlását is magában foglalja majd arról, hogy mely sportág kerüljön be a programba a megüresedett helyre - a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz.

Címkék: Olimpia-NOB

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport

Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.

2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport

Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk

Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport

Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport

Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr

A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként