Hírek
2012. Augusztus 02. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nyelvvizsga hiány miatt sok a kiadatlan diploma

Bár a kormány elképzelései szerint néhány éven belül a felsőoktatásba való belépés feltételévé kellene tenni legalább egy nyelvvizsgát, a hallgatók jelentős részének még a végzés idejére sem sikerül megszereznie a nyelvtudást igazoló papírt. A probléma néhány kivétellel szinte minden intézményben jelentkezik, van olyan főiskola, ahol a diplomák felét nem tudják kiadni - írja a Magyar Nemzet,
Ma már nemcsak a multinacionális cégek, de a magyar vállalatok is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy leendő munkatársaik beszéljenek idegen nyelveken, sőt a kormány tervei szerint néhány éven belül a felsőoktatási felvételin is feltételül szabnák a nyelvvizsgát. Az intézmények évről évre több tízezer diplomát tartanak vissza azért, mert a hallgatók tanulmányaik végére sem tudják bemutatni az oklevél kiadásához elengedhetetlen nyelvvizsga-bizonyítványt.
A Nyíregyházi Főiskolán például már ötezer fölé kúszott azon végzősök száma, akik nem vehetik át oklevelüket. Mint azt Kovács Zoltán rektorhelyettes a Magyar Nemzettel közölte, egy adott évben a diplomák mintegy ötven százalékát kell visszatartaniuk a fenti okokból. A lap úgy tudja, a Szent István Egyetemen is ugyanezzel a gonddal küzdenek, a gazdasági, agrár- és egészségtudományi karon a diákok fele nyelvvizsga nélkül jut el a záróvizsgáig, és többségük még ekkor sem tud értékelhető tudásról számot adni. Az Edutus Főiskolán még rosszabb az arány: az idén februárban záróvizsgázó hallgatók kétharmada nem vehette át a diplomáját.
A nyelvvizsgaprobléma sajnos a neves egyetemeket sem kerüli el. A Pécsi Tudományegyetem végzősei közül az alapképzéseken és régi főiskolai–egyetemi képzéseken tanulók 20–24 százaléka – évi ezer–ezerötszáz hallgató – nem ünnepelhet a diplomaosztón, és több ezer oklevél porosodik a Debreceni Egyetem tanulmányi osztályán is. A Magyar Nemzet információi szerint körülbelül két-kétezer visszatartott diplomát számoltak össze a Miskolci Egyetemen és az egri Eszterházy Károly Főiskolán, a Széchenyi István Egyetemen és az Óbudai Egyetemen a végzősök csaknem húsz százaléka késik a nyelvi papír megszerzésével.
Ha kevés is, de azért van néhány olyan intézmény, ahol szinte mindenki időben átveheti a végbizonyítványát. Ebbe a körbe kizárólag a vezető egyetemek: az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Műegyetem tartozik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.