Hírek
2012. Október 03. 05:00, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Női vízilabda Világliga - Spanyolok és görögök a magyar csoportban

A magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai ezüstérmes spanyol és a világbajnoki címvédő görög nemzeti csapattal került egy csoportba a Világligában. A nemzetközi szövetség (FINA) által elkészített sorsolásról a hazai szövetség tájékoztatta kedden az MTI-t.
"Két, hozzánk hasonlóan rendkívül fiatal csapattal kerültünk össze" - mondta Merész András, a londoni játékokon negyedik, Eb-harmadik magyar együttes szövetségi kapitánya.
"Az ibériaiakat az olimpiáról is jól ismerjük, de a napokban beszéltem a hozzám hasonlóan a felnőtt- és a juniorválogatottért is felelő görög kapitánnyal, aki megerősítette, hogy a korábbi nagyválogatottból 6-8 játékos marad csak a felnőtt nemzeti csapatban, a többiek fiatalok lesznek" - tette hozzá.
A szakvezető sajnálkozva jegyezte meg, hogy a selejtezőmérkőzések időpontjában nem számíthat az Amerikában tanuló játékosokra, ami hátrányt jelent majd.
"Ennek ellenére a továbbjutás a célunk, már csak azért is, mert a Szuperdöntőben nagyszerű ellenfelekkel mérkőzhetnénk, ami nyolc héttel a világbajnokság előtt jót tenne az együttesnek" - fogalmazott.
A FINA az európai csapatokat két selejtezőcsoportba osztotta, innen az első két-két helyezett jut az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet június 3. és 8. között rendeznek meg, egyelőre ismeretlen színhelyen.
A csoportok:
-------------
A csoport: Magyarország, Spanyolország, Görögország
B csoport: Oroszország, Olaszország, Hollandia
A magyar együttes Vl-selejtezős menetrendje:
--------------------------------------------
január 23.: Spanyolország-Magyarország
január 26.: Magyarország-Görögország
február 9.: Magyarország-Spanyolország
március 13.: Görögország-Magyarország
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport
Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.