Hírek
2012. Június 07. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Női röplabda Euroliga - Hazai pályán már mérkőzést nyerne a magyar válogatott

Az Euroliga első tornáján, Szabadkán nyeretlen maradt a magyar női röplabda-válogatott, amely most hétvégén, a sorozat budapesti állomásán már mindenképpen győzelmet szeretne ünnepelni.
"A szerbiai tornán szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy lesz lehetőségünk mérkőzéseket nyerni - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Jókay Zoltán szövetségi kapitány. - Az első hétvégén a stabilitás hiányzott a csapatból, most ezen dolgozunk, és remélem, hazai környezetben, szetteket, meccseket tudunk majd nyerni. Persze az olimpiai résztvevő, világklasszisokkal felálló szerbek kiemelkednek ebből a mezőnyből. A spanyol, illetve a román válogatottal mindenképpen fel tudjuk venni a versenyt, napról napra fejlődik a csapat, egyre gördülékenyebb a játék. Remélem, ezúttal nem csak szoros összecsapásokat játszunk majd ezzel a két válogatottal. A minimális célunk, hogy a négy tornán összességében a tavalyi négy győzelmet idén is elérjük."
A hegyvidéki Sportmaxban sorra kerülő tornán a szakember újra számíthat egyik legjobbjára, Horváth Dórára, aki Szabadkán még nem lépett pályára.
"A vasárnapi, szerbek elleni meccsen gálaelőadást várok, ahol félelem nélkül kell játszanunk és szórakoztatnunk a közönséget. A többi mérkőzésen azt szeretném, hogy ne csináljunk buta hibákat, ha valaki meg akar verni minket, az szenvedjen meg érte" - nyilatkozta az Olaszországban légióskodó Horváth.
"Két évvel ezelőtt azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a női válogatott felépítésével visszatérjünk a röplabda európai vérkeringésébe - nyilatkozta Tóth Tamás, a magyar szövetség (MRSZ) elnöke. - A tavalyi szerepléssel rengeteg tapasztalatot gyűjtött a csapat és a szövetség is, most ezeket kell kamatoztatnunk. Nagy megtiszteltetés hogy a világelitben lévő szerbekkel is játszhatunk majd, ugyanakkor a spanyol és a román csapat ellen már eredményesen szeretnénk szerepelni."
Az MRSZ a Hegyvidéki Önkormányzattal karöltve a sportág népszerűsítésére szeretné felhasználni az eseményt, így a tornával párhuzamosan elsősorban a budai iskoláknak lehetőségük lesz arra, hogy a testnevelésóra keretein belül kilátogassanak a válogatott edzésére, és megismerkedjenek a sportággal. A nyílt napokon két budai klub, csütörtökön a KRA TF Hegyvidék, pénteken pedig a BSE kap lehetőséget a bemutatkozásra és toborzásra. Az eseményre kilátogató gyerekek különböző ajándékokat nyerhetnek, míg a testnevelőknek képzési anyagot és szakmai DVD-ket biztosítanak a szervezők.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az MRSZ három plusz két évre szóló megállapodást kötött az ERREA egyik magyarországi forgalmazójával, a Queen Sport Kft.-vel, amely évi bruttó tízmillió forintos keretet biztosít a sportruházati termékekre.
Az Euroliga budapesti műsora:
péntek:
Románia-Szerbia 16 ó
Magyarország-Spanyolország 19 ó
szombat:
Szerbia-Spanyolország 16 ó
Magyarország-Románia 19 ó
vasárnap:
Spanyolország-Románia 16 ó
Magyarország-Szerbia 19 ó
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport
Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.
2025. Május 03. 08:04, szombat | Sport
Miami Nagydíj - A rekordot döntő Antonelli rajtol az élről a sprintfutamon
Meglepetésre a 18 éves Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját, így a szombati rövid távú futamot ő kezdi majd az élről.