Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2012. Szeptember 17. 09:41, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Nem indult újra a termelés a kapuvári húsgyárban

Nem indult újra a termelés a kapuvári húsgyárban

A tulajdonos múlt heti ígérete ellenére nem indult újra a kapuvári húsgyárban a vágás – közölte hétfőn az MTI érdeklődésére az üzem szakszervezeti vezetője.

"Látjuk, hogy a menedzsment dolgozik a probléma megoldásán, de azt is, hogy a mai nappal ez nem sikerült" – fogalmazott Pászli Tibor. Elmondta, hogy az utóbbi napok minimális működése volt a hétfő reggeli órákban is, és megjegyezte: már a felvásárlók pénteki visszajelzéseiből látható volt, hogy kevéssé valószínű az üzem felpörögése.
A Kisalföld című megyei napilap szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották. A hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.
A lap által közölteket a nap folyamán Pászli Tbor úgy korrigálta az MTI-nek, hogy a termelés nem állt le, ám jelentősen csökkent, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből.A termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani - fogalmazott.
Szerdán a Kormányszóvivői Iroda bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget. A lépést az indokolta, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások miatt. A helyzet tisztázása és a munkahelyek megvédése érdekébena kormány megteszi a szükséges lépéseket és nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a húskombinátban érintett mindkét céget - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán. A két érintett cég a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.
Pénteken 400-500 ember demonstrált az üzem előtt, az ott dolgozók munkahelyének védelmében.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld

Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon

Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld

Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is

2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld

NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.

2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld

A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson

Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.