Hírek
2013. Február 28. 13:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Megnyílt az Utazás kiállítás a Budapesti Vásárközpontban

Megnyílt az Utazás 2013 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban.
Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a tavalyi évet áttörésnek értékelte a magyar turizmus számára, mert annak szintje elérte a válság előttit, az új országokból érkezők száma pedig emelkedett. Hozzátette, hogy a belföldi turizmusban a 41 ezer elfogadóhellyel rendelkező Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) motort jelent.
Az államtitkár kitért arra, hogy az Új Széchenyi Tervben jelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg, a következő európai uniós fejlesztési ciklusban pedig a források 60 százalékát a kormány gazdaságfejlesztésre, ezen belül turizmusra kívánja fordítani.
Az Utazás kiállítás idei díszvendége Szlovákia.
František Palko, Szlovákia Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy a hozzájuk látogató magyar turisták száma jelentős, a 4. legtöbb turista Magyarországról érkezik az országba. Az államtitkár felhívta a figyelmet Szlovákia 2013. évi turisztikai rendezvényeire, bízva abban, hogy egyre többen keresik fel ezeket.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hogy a belföldi díszvendégként való részvételük az Utazás kiállításon az elmúlt két évben végzett turisztikai fejlesztéseik elismerését jelenti.
Simon Zoltán, a kulturális díszvendég Kalocsa alpolgármestere beszédében a világhírű kalocsai népművészetre hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a hozzájuk ellátogatókat programcsomaggal várják.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: az idén 36. alkalommal megrendezett Utazás kiállításon számos úti célt mutatnak be, köztük a magyarországi lehetőségeket is.
A megnyitón átadták a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat az éttermek és szállodák képviselőinek, valamint "Az év Tourinformátora" elismerést Ács Szilviának, a szegedi Tourinform iroda vezetőjének, "Az év TDM menedzsere" kitüntetést Komoróczki Aliznak, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. vezetőjének.
"Az év fesztiválszervezője 2012" díjat Ambrus Zoltánnak, a Csabai Kolbászfesztivál egyik megálmodójának ítélték.
A megnyitón a Hungexpo Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. közötti stratégiai együttműködési megállapodást Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese írta alá.
A vasárnapig nyitva tartó idegenforgalmi szemléhez három szakkiállítás is kapcsolódik: a VitalExpo egészség és életmód kiállítás, a Karavánszalon kemping és lakóautó bemutató,
valamint a Port.hu Bringaexpo kerékpáros seregszemle.
Erdély standja az Utazás 2013 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállításon. MTI Fotó: Földi Imre
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.