Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Március 12. 20:25, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Közérdekű munkára ítélték a csaknem egymillió forinttal eltűnt postást

Közérdekű munkára ítélték a csaknem egymillió forinttal eltűnt postást

Jogerősen háromszáz óra közmunkára ítélte a Mátészalkai Járásbíróság azt a postai kézbesítőt, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot

- közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-vel. Toma Attila elmondta, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel vette át a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára.

A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon - ismertette a szóvivő. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök Mosonmagyaróváron fogták el. A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt; a posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy a többit is részletekben visszafizeti a postának - közölte Toma Attila.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.