Hírek
2011. Augusztus 14. 07:49, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Kaszás Géza egy barna szépséggel tölti mindennapjait

Kaszás Géza a tavalyihoz hasonlóan idén is nyeregbe száll a Nemzeti Vágta sztárfutamának legjobb lovasa címéért.
Gyermekkorától szenvedélye a lovaglás, amely a főiskolai évek alatt tovább folytatódott. Színészként egy-egy szerep kedvéért is előfordult, hogy gyeplőt kellett ragadnia, de leginkább a Honfoglalás című film forgatása alatt tökéletesítette tudását.
Géza a szeptemberi lovas eseményre gőzerővel készül, és mindent megtesz azért, hogy huszáros győzelmet arasson. A színész Dunakeszin nőtt fel, ahol Édesanyja egy környékbeli szövetkezetben dolgozott, amely külföldiek által is elismert nyergeket és lószerszámokat készített. Így számos tekintélyes lovas látogatta a város lovardáit, akik a művészt már kiskorában bevezették a lovaglás rejtelmeibe. Ez a szerelem azonban nem ért véget a gyerekkorral, a főiskolai évek alatt is jelentős képzést kapott és számos lovas felvonuláson vett részt. Néhány évet azonban kihagyott, így amikor tavaly Geszti Péter felkérte, hogy vegyen részt a Nemzeti Vágtán, kissé hezitált. Másfél hét izomlázzal gyötört felkészülés után végül elindult a megmérettetésen.
"Fantasztikus élmény volt, cseppet sem bánom, hogy igent mondtam. Igaz, a lábamat sokszor szinte nem éreztem a fájdalomtól és szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a kondíciómból is sokat vesztettem, de a nézők szeretete és a lovas közeg mindezt kárpótolta. Idén szerencsére nem lesz ilyen jellegű problémám, ugyanis a tavalyi verseny óta heti két alkalommal pattanok nyeregbe. Ilyenkor több órás tereplovaglásokra indulok Mogyoród környékén, emellett rendszeresen úszom is. Az idei esztendőben is kedvenc lovammal, a gyönyörű Gesztenyével vágunk neki a futamnak, akivel a barátságunk továbbra is rendíthetetlen" - tette hozzá büszkén Kaszás Géza.
"Édesapám a levegőben találta meg helyét, mint pilóta. Én azonban földhöz ragadtabb emberként a huszárkodásban élem ki magam a leginkább. Tavaly kaptam is egy gyönyörű posztóból készült autentikus egyenruhát. Így ezzel nem csak a lovas, hanem a családi hagyományokat is őrzöm, édesapámhoz hasonlóan időnként én is uniformist öltök. Feleségemet a huszár életmód ugyan nem vonzza, de nagy örömömre a lovaglás felé kacsingat, így még több időt tölthetünk egymás társaságában" - mondta a művész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
2025. Május 03. 08:05, szombat | Bulvár
Pápaválasztás - Feltették a kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.