Hírek
2012. Október 02. 13:04, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Első fokon felmentette a bíróság Kiss Ernőt a rágalmazás vádja alól

Bűncselekmény hiányában felmentette első fokon Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot a rágalmazás vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden; az ügyben korábban Draskovics Tibor volt igazságügyi és rendészeti miniszter tett feljelentést Kiss Ernőnek egy interjúja miatt.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség képviselője a bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett. Az ügy előzménye Kiss Ernő egy 2008-ban adott interjúja, amelyben azt állította, hogy 1996-ban Horn Gyula akkori szocialista kormányfő utasítására állították le a Draskovics Tibor akkori pénzügyminisztériumi államtitkár és helyettese ellen folytatott Hézag fedőnevű operatív nyomozást. A hvg.hu portálnak adott interjújában az Országos Rendőr-főkapitányság egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóságának volt vezetője arról beszélt: felmerült a gyanú Draskovics Tibor akkori államtitkár és helyettese ellen, hogy hivatali hatalmukkal visszaélve érték el, hogy a Vám- és Pénzügyőrség 83 millió forintról 100 ezer forintra csökkentse egy üzemanyag-forgalmazással foglalkozó cég bírságát. Az érintett vállalkozás a Kuwait Petroleum Hungary Ltd. (Q8) volt. A bíróság arra a tényállításra elrendelte a valóság bizonyítását és megállapította: valóban felmerült a gyanú, ezért is rendelték el az operatív feldolgozást, amelynek épp ezt kellett volna kiderítenie. A bíró indoklásában kifejtette: az eljárás során meghallgatták az operatív feldolgozás résztvevőit és valamennyien arról számoltak be, hogy nem szabályosan zárták le az operatív feldolgozást. Kiss Ernőnek arról az állításáról, hogy Horn Gyula akkori kormányfő egy négyszemközti beszélgetésen kérte az eljárás lezárására, a bíróság azt mondta: ez Horn Gyula becsületére nézve lehetne vizsgálandó, de a volt kormányfő nem terjesztett elő ilyen igényt. Kiss Ernő az interjúban arról is beszélt: a pénzügyminisztériumi vezetők utasították a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának akkori vezetőjét a soron kívüli intézkedésre, arra, hogy a korábbi határozatot a Q8 javára meg kell változtatni. Az akkori legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán ugyanakkor óvást nyújtott be a tárcához a törvényes állapot helyreállításáért, ezt az akkori pénzügyminiszter, Bokros Lajos elfogadta, és a jövedéki bírság összegét 83 millió forintban állapította meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek
ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt
2025. Április 28. 07:56, hétfő | Kék hírek
Hárman meghaltak az M1-es autópályán történt balesetben, Herceghalomnál
Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére vasárnap délután.
2025. Április 25. 07:40, péntek | Kék hírek
A próbakör során kilökte a tulajdonost az autójából
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy eladásra meghirdetett autóból kilökte a tulajdonost, amikor a próbakör során egy zaj ellenőrzésének ürügyével a gépjárművel félreállt
2025. Április 23. 07:44, szerda | Kék hírek
Rendőrség: 450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor
A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.