Hírek
2013. Február 26. 16:27, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Előzetes letartóztatásban a felesége száját összevarró férfi

A bíróság kedden egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutálisan bántalmazta, és eközben összevarrta felesége száját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyanúsított szombat délután XXII. kerületi lakásukban - ismeretlen okból - brutális módon bántalmazta 45 éves feleségét. A bántalmazás során a férfi az asszony száját összevarrta. A sértett a bűncselekmény következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A rendőrséget és a mentőket a férj értesítette. Bejelentésében elmondta, hogy a támadás idején nem tartózkodott a lakásban, őt korábban ismeretlen személyek elrabolták, majd amikor kiszabadult és hazaért, rátalált sérült feleségére. A férfi kihallgatásakor folyamatosan ellentmondásokba keveredett az általa korábban elmondottakkal, végül vallomást tett a nyomozóknak, akik a bejelentéstől számított öt órán belül közölték vele a gyanúsítás tényét.
A házkutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt cérnát és tűket is megtalálták.
A Fővárosi Törvényszék honlapján azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság keddi végzésében elrendelte a gyanúsított férfi előzetes letartóztatását, melyben a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya jár el emberölés bűntettének kísérlete miatt.
A bíróság a kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés veszélyével, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta. Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb március 26.-ig tart.
Mint írták: a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a gyanúsított szabadon hagyása esetén a büntetőeljárás eredményes lefolytatását meghiúsítaná vagy veszélyeztetné, illetve az eljárási cselekményeken való jelenléte kizárólag az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható.
A végzés nem jogerős - olvasható a törvényszéki közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek
Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban
Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.