Hírek
2012. Október 02. 10:34, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Elkezdődött a hódmezővásárhelyi rendőrségen rablással próbálkozó férfi pere

Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken kedden annak a hódmezővásárhelyi fiatalembernek a pere, aki január 30-án a helyi rendőrkapitányságon próbálkozott rablással egy, a valódi fegyverre hasonlító airsoft-pisztollyal.
A vádirat szerint a húszéves, büntetlen előéletű, épületasztalos végzettségű Balog Ádám munkanélküli volt, szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Nyolcvanezer forinttal tartozott egy volt osztálytársának, de nem volt jövedelme, ezért elhatározta, hogy kirabolja Hódmezővásárhelyen a Lázár utcai lottózót.
Reggel mielőtt elindult volna, az interneten utánanézett, mekkora büntetést kaphat a fegyveres rablásért. A lottózó előtt azonban sok kerékpár állt, ezért úgy döntött, hogy inkább a hódmezővásárhelyi kapitányságot rabolja ki. Az épületnél nem látott rendőrautót, ezért úgy gondolta, hogy az ügyeletesen kívül csak titkárnők tartózkodnak a kapitányságon.
A férfi azzal az indokkal kéredzkedett be az épületbe, hogy mosdóba kell mennie. Ott kibiztosította magával vitt pisztolyát, majd az aulában összetalálkozott két rendőrrel. Rájuk fogta a pisztolyt, és azt mondta: „Uraim, adják át értékeiket!”.
A rendőrök próbálták megnyugtatni, majd testi kényszer alkalmazásával lefegyverezték.
A tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, bűnözők zsarolták, fenyegették, pénzt követeltek tőle. Nem mert a rendőrséghez fordulni, de védelem alá akart kerülni, ezért határozta el a bűncselekmény elkövetését.
A férfit az ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntettével és fegyveresen, hivatalos személy sérelmére elkövetett rablással vádolják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek
ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt
2025. Április 28. 07:56, hétfő | Kék hírek
Hárman meghaltak az M1-es autópályán történt balesetben, Herceghalomnál
Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére vasárnap délután.
2025. Április 25. 07:40, péntek | Kék hírek
A próbakör során kilökte a tulajdonost az autójából
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy eladásra meghirdetett autóból kilökte a tulajdonost, amikor a próbakör során egy zaj ellenőrzésének ürügyével a gépjárművel félreállt
2025. Április 23. 07:44, szerda | Kék hírek
Rendőrség: 450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor
A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.