Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2018. Március 09. 12:41, péntek | Bulvár
Forrás: mti

Elhunyt énekesnője hangjával fejezi be új albumát a Cranberries

Elhunyt énekesnője hangjával fejezi be új albumát a Cranberries

Dolores O\'Riordan, az együttes januárban, 46 évesen elhunyt énekesnője hangjával fejezi be új stúdióalbumát a The Cranberries - írták honlapjukon.

Az együttest lesújtotta énekesnőjük hirtelen halála, felfüggesztették debütáló, Everybody Else Is Doing It So Why Can't We? című albumuk új kiadásának munkáit. A lemezt a megjelenés 25. évfordulójára tervezték.

Friss bejelentésük szerint nemcsak az évfordulós kiadást folytatják, de befejezik az új stúdióalbumot is.

"Hosszas megfontolás után úgy döntöttünk, véghez visszük, amibe fogtunk. Mivel ez olyasmi, amit együttesként, Doloresszel közösen kezdtünk, folytatnunk kell, be kell fejeznünk" - olvasható a honlapon.

A jubileumi album idén jelenik meg.

Azt is közölték, hogy a korábban bejelentett, tavaly elkezdett új stúdióalbumot is folytatják, O'Riordan hangját már rögzítették hozzá. "Ha minden jól megy, jövőre már kapható lesz" - írták.

Dolores O'Riordant január 15-én reggel holtan találták egy londoni hotelben. Az énekesnő stúdiómunkák miatt tartózkodott a brit fővárosban. A rendőrségi vizsgálat nem állapított meg gyanús körülményeket, a törvényszéki orvosszakértői hivatal jelentését legkorábban áprilisban teszik közzé.

Címkék: cranberiies

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.

2025. Augusztus 14. 07:37, csütörtök | Bulvár

Sziget - Rekordmennyiségű sátrat adományoztak a Máltai Szeretetszolgálatnak a látogatók

Idén minden korábbi évhez képest kevesebb gazdátlan kempingfelszerelést hagytak hátra maguk után a Sziget fesztivál résztvevői, de rekordmennyiségű sátrat, matracot és takarót adtak le a gyűjtőpontokon

2025. Augusztus 13. 07:27, szerda | Bulvár

OMSZ: komolyabb beavatkozásra nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, 1500 esetben nyújtottak segítséget

Komolyabb mentőbeavatkozásokra eddig nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedd délután az MTI-vel.