Hírek
2012. Augusztus 15. 18:30, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Elfogása közben kiugrott az ablakon, de őrizetben van a monori késelő

Székesfehérváron találta meg a rendőrség szerda délután azt a férfit, aki kedd reggel Monoron késsel súlyosan megsebesítette volt barátnőjét, majd elmenekült; gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás ellene - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Kovács Viktória elmondta, hogy a Pest megyei nyomozók jelzése alapján a székesfehérvári rendőrök ellenőrizték a gyanúsított egyik lehetséges tartózkodási helyét, s ott meg is találták a 31 éves férfit.
Amikor észrevette, hogy rajtaütöttek, menekülni próbált, és kiugrott a harmadik emeletről, lábtöréssel szállították kórházba.
A férfit őrizetbe vették, de még nem hallgatták ki, folytatódik a gyilkossági kísérlet miatt ellene indított eljárás.
Kovács Viktória korábbi közlése szerint az ön- és közveszélyes, budapesti férfi kedd reggel több kést is használva - feltehetően szerelemféltésből - megtámadta és súlyosan megsebesítette korábbi barátnőjét, egy 18 éves monori nőt. A dulakodás az utcán folytatódott, ott az egyik szomszéd lépett közbe; neki köszönhető, hogy nem történt tragédia. A késelő férfi elmenekült, a lányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A rendőrség fotóval ellátott körözést tett közzé honlapján, és a lakosság segítségét kérte, ezt követően bukkantak a támadó nyomára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek
Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban
Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.