Hírek
2013. November 14. 19:10, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Devizahitelek - Ismét elveszített az OTP egy devizahiteles pert

Az OTP Bank a héten már másodszorra vesztett el másodfokon, jogerősen egy devizahiteles pert, ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélt az adós javára - írta az Index hírportál. Az MTI-nek a hitelintézetnél elmondták, hogy az OTP felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához.
Az Indexnek a felperes ügyvédje, Kiss-Gáll Éva elmondta, a szerződést 2007 októberében kötötték, és - szemben a devizahitel-szerződések nagy részével - nem svájcifrank-, hanem jenalapú szerződés volt. A kereset - több másik devizahiteles keresettel ellentétben - nem a tisztességtelen kikötések érvénytelenítését kérte, hanem egy megállapítási kereset volt, amely az egész szerződés semmisségének megállapítására irányult.
A másodfokú bíróság mind az árfolyamrés, mind az egyoldalú utólagos szerződésmódosítás miatt az ügyfélnek adott igazat. Így a banknak és az ügyfélnek el kell számolnia egymással, méghozzá forintban - feltéve, hogy az OTP nem ad be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához. Kiss-Gáll szerint - a Kúria polgári kollégiumának egyértelmű állásfoglalását követve - az elszámolás során figyelembe kell majd venni az ügyfél eddigi befizetéseit is - írja az Index, amely emlékeztet arra, hogy a héten korábban a Szegedi Ítélőtábla ítélt a bankkal szemben.
Az OTP Bank az MTI megkeresésére közölte: első fokon az OTP Bank nyerte a pert, a másodfokú eljárásban az ügyfélnek adott igazat a Fővárosi Törvényszék. A hitelintézet nem ért egyet a döntéssel, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához. Az ítéletet akkor tudják részletesen értékelni, miután írásban megkapták - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 12. 07:37, kedd | Külföld
Donald Trump puhatolózó jellegű, de konstruktív tárgyalásra számít Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint puhatolózó jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az amerikai elnök erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a Fehér Házban.
2025. Augusztus 11. 07:18, hétfő | Külföld
NATO-főtitkár: a pénteki amerikai-orosz csúcstalálkozó \"teszt\" lesz Vlagyimir Putyin szándékainak komolyságára
A NATO főtitkára szerint a pénteki amerikai-orosz csúcstalálkozó \"teszt\" lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékainak komolyságára – Mark Rutte erről amerikai médiumoknak adott interjúkban beszélt vasárnap.
2025. Augusztus 11. 07:14, hétfő | Külföld
Izraeli-palesztin - Netanjahu: Gáza elfoglalása a háború befejezésének legjobb módja
Gáza város, majd a Mavaszi nevű humanitárius övezet központi táborának az elfoglalása a háború befejezésének a legjobb és leggyorsabb módja.
2025. Augusztus 09. 10:33, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Alaszkában találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin augusztus 15-én
Alaszkában tartják Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját augusztus 15-én, pénteken. Ezt az amerikai elnök jelentette be Truth Social közösségi oldalán pénteken.