Hírek
2012. Augusztus 18. 21:56, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Bűnbakok a történelemben - A zsidóság és Kun Béla mint az első világháború és trianoni béke felelősei

A zsidóságnak a magyarság első világháborús szenvedése és veresége miatti bűnbakszerepéről, illetve Kun Bélának és a tanácsköztársaságnak mint a trianoni béke bűnbakjának valós történelmi hátterével foglalkoztak a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című konferencia előadói szombaton Zánkán.
Paksy Zoltán, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosa az első világháború végén a bűnbakkeresés jegyében megerősödő antiszemitizmusról szóló előadásában fontos kiindulópontként jelölte meg Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1918 májusában, a világháború utolsó szakaszában az Alkotmány című katolikus konzervatív lapban megjelent írását, amelyben a keresztényszocializmus magyarországi képviselője arról írt: hiába nyeri meg az ország a háborút, ha a keresztény fiatalság elvész a fronton, a zsidó fiatalok viszont elárasztják az egyetemeket, elfoglalják a helyeket, kevés a zsidó frontszolgálatos.
A zsidó sajtó nyomban élesen reagált a felvetésre. Az Egyenlőség főszerkesztője szerint Prohászka a vérvádat tette magáévá, "máglyát készül rakni", Vázsonyi Vilmos korabeli vezető liberális, polgári demokrata politikus szerint elszabadult a gyűlölködő antiszemitizmus, a szociáldemokrata Népszava pedig egyenesen úgy fogalmazott: "a mocskos szájú püspök aljas, gyalázatos uszítás zászlaját bontotta ki" - idézte fel a szakember.
Prohászka válaszában úgy vélte: nem antiszemita uszítás, ha szeretné megakadályozni a keresztény társadalom "letörését", illetve a magyar társadalom "elzsidósodását".
A szélsőjobboldal nemsokára már úgy interpretálta a helyzetet, hogy a "megalázott, degradált" magyarság a "hódító" zsidósággal szemben "keresztény gettóba" szorult, a zsidóság állam az államban, a magyarság pedig alsóbbrendű nemzetiség lett - fejtette ki Paksy Zoltán.
Szabó Viktor, az egri Eszterházy Károly Főiskola PhD hallgatója előadásában a két világháború közti Magyarországon a trianoni béke elsőszámú felelősévé megtett Kun Béláról szóló előadásában arról beszélt: az 1919. március 21-től 133 napon át fennálló tanácsköztársaság vezetője, illetve maga a tanácsköztársaság nyilvánvalóan nem tehető felelőssé a Magyarország számára tragikus területveszteségeket okozó békéért, hiszen a határok meghúzásával foglalkozó nagyhatalmi szakértői bizottságok jobbára március 21-e előtt vagy néhány nappal azután elvégezték munkájukat. Az akkor megállapított határvonalak jobbára stratégiai, közlekedési, földrajzi és elvétve etnikai szempontokon alapultak, és a békeszerződés megkötéséig már alig változtak. Ugyanakkor Kun Béla és a tanácsköztársaság közvetve valamennyire mégis felelőssé tehető a trianoni békéért, hiszen a magyar delegáció részben a tanácsköztársaság, illetve az azt követő időszak kaotikus állapotai miatt kapott a többi országnál később, 1919 végén meghívást a békekonferenciára, ahol így az amúgy sem jó pozíciói tovább romlottak - fűzte hozzá.
A bűnbakképzés mechanizmusát, mozgatórugóit vizsgáló, pénteken Zánkán megkezdődött ötnapos konferencián előadást tart többek között Pók Attila, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, Gyáni Gábor akadémikus, Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, egyetemi tanár, Karsai László egyetemi tanár és Hahner Péter egyetemi docens. A Magyar Történelmi Társulat által szervezett szakmai rendezvényt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.