Hírek
2013. Szeptember 10. 14:18, kedd |
Bulvár
Forrás: ma.hu
Belehalt a 8 éves menyasszony a nászéjszakába

A menyasszony 8 éves volt, a vőlegény ötször ennyi, ám a házasság nem tartott sokáig: a gyermeklány olyan súlyos sérüléseket szerzett a nászéjszakán, hogy belehalt a belső vérzés okozta sokkba.
A súlyos sérülések következtében kialakult belső vérzésbe halt bele egy mindössze 8 éves kislány Jemenben, néhány órával azután, hogy hozzáadták egy nála ötször idősebb férfihoz. A gyermek nem bírta ki a nászéjszaka megpróbáltatásait. A térségben máig bevett gyakorlat, hogy idős férfiak nagyon fiatal, nem egy esetben kifejezetten gyermekkorú lányokat vesznek feleségül, ezért az emberi jogi aktivisták most a vőlegény bíróság elé állítását követelik és az efféle kényszerházasságok beszüntetését.
A Szaúd-Arábiához igen közeli Hardh térségben élő, csak Rawan néven emlegett kislány tragédiája kapcsán az internetes fórumokon fellángoltak az indulatok, volt, aki szerint mindenkit, aki részt vett ebben a szörnyűségben, más kifejezetten a gyermek szüleit támadja, mondván, nem érdemlik meg, hogy gyermekük legyen, ha ezt művelik vele. "Ez a házasság nem jött volna létre, ha nem véli úgy néhány törzs, hogy ez egy jó szokás" - írta egy kevésbé támadó hangvételű blogger. A tragédiához vezető hagyomány hátterében gyakorta a szegénység áll, nagyon sok család pénzért adja oda gyermekét egy tehetősebb vőlegénynek, mert az ár, amit a kislányokért kínálnak, túl csábító, semmint nemet tudjanak mondani rá. A jemeni szociális minisztérium adatai szerint 2010-ben minden negyedik menyasszony még nem töltötte be a 15. évét, amikor megköttetett a házasság - számolt be a Daily Mail.
A fiatal menyasszony ráadásul azért is vonzóbb a férfiak szemében, mert minél kisebb, annál könnyebben lehet az igényeknek megfelelően formálni őt és sokkal engedelmesebb lesz, mint az a nő, akinek a házasság idejére már jobban kialakult az egyénisége - nem beszélve arról, hogy így a kísértéstől is egyszerűbb távoltartani.
A jemeni törvényekben egyszer már meghúzták a 15 éves alsó korhatárt a házassághoz, de a '90-es években a parlament hatályon kívül helyezte ezt a rendelkezést, mondván, a szülőknek jogában áll eldönteni, mikor akarják férjhez adni a leányukat. 2010 szeptemberében hasonló tragédia történt, akkor egy 12 éves gyermeklány halt bele a 3 napig tartó vajúdásba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:46, péntek | Bulvár
Augusztus 20. - A DCJ Stílusgyakorlat lett Magyarország tortája
2025. Július 29. 07:46, kedd | Bulvár
Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Bulvár
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
2025. Július 27. 09:06, vasárnap | Bulvár
Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.