Hírek
2013. Szeptember 02. 14:40, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Basescu népszavazást helyezett kilátásba a verespataki aranykitermelés ügyében

Nem zárta ki a népszavazás kiírásának lehetőségét Traian Basescu az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása ügyében - erről a román államfő hétfőn egy interjúban nyilatkozott, amelyben azt is leszögezte, hogy a bányaipar támogatója marad.
Az államfő az adevarul.ro portálnak adott interjúban bírálta Victor Ponta miniszterelnököt amiatt, hogy a román kormány nem vállalta magára a döntést a verespataki aranykitermelés ügyében, hanem a parlamentre hárította.
Basescu szerint gyávaságról tett bizonyságot a kabinet, mert becsapta a közvéleményt azzal, hogy olyan törvénytervezetet fogadott el és terjesztett a parlament elé, amely kizárólag az ottani kitermelés elkezdéséről szól.
Basescu szerint a beruházás körüli félelmek a ciántechnológiával kapcsolatosak, ezért szakértőknek kell megvizsgálniuk, mennyire kockázatos ez a kitermelés a technológia mai fejlettségéhez képest. Hozzátette: jelenleg csak ciántechnológiával lehet kitermelni nemesfémeket, de Romániának óriási hátrányt jelent a 2000. évi nagybányai tiszai ciánszennyezés precedense.
Leszögezte: ő továbbra is a bányaipar híve marad, de ezt a beruházást csak úgy lehet megvalósítani, ha a társadalom is akarja. Ezért párbeszédet kell kezdeményezni - mondta -, és ha a kormánynak nem sikerül elfogadtatnia a beruházást a közvéleménnyel, akkor ő, az államfő népszavazást írhat ki, s a voksolást a jövő évi európai parlamenti választással egy időben bonyolíthatnák le.
"Fenntartom korábbi álláspontomat, miszerint a bányászat újraindítása Verespatakon jó lehetőséget jelent Romániának, hiszen a nemesfémek ára nőtt az elmúlt években, de ugyanakkor arra is megoldást kell találni, hogy a társadalom is megbékéljen a kitermelés újrakezdésével" - mondta Basescu, aki korábban többször kijelentette, teljes mellszélességgel támogatja a beruházás elkezdését.
Victor Ponta hétfőn az államfő kijelentésére reagálva maga is jó ötletnek tartotta a népszavazást, ugyanakkor úgy vélte, a legátláthatóbb társadalmi vitát úgy lehet lebonyolítani, ha előbb a parlament szakbizottsága vitatja meg a kormány tervezetét, majd a törvényhozói testület dönt a beruházás sorsáról.
A román Sociopol közvélemény-kutató által közzétett felmérés szerint a lakosság kétharmada támogatja a verespataki aranykitermelés beindítását, valamint a munkahelyek teremtését, ugyanakkor vasárnap Romániában több ezren tüntettek a kitermelés ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 12. 07:37, kedd | Külföld
Donald Trump puhatolózó jellegű, de konstruktív tárgyalásra számít Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint puhatolózó jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az amerikai elnök erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a Fehér Házban.
2025. Augusztus 11. 07:18, hétfő | Külföld
NATO-főtitkár: a pénteki amerikai-orosz csúcstalálkozó \"teszt\" lesz Vlagyimir Putyin szándékainak komolyságára
A NATO főtitkára szerint a pénteki amerikai-orosz csúcstalálkozó \"teszt\" lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékainak komolyságára – Mark Rutte erről amerikai médiumoknak adott interjúkban beszélt vasárnap.
2025. Augusztus 11. 07:14, hétfő | Külföld
Izraeli-palesztin - Netanjahu: Gáza elfoglalása a háború befejezésének legjobb módja
Gáza város, majd a Mavaszi nevű humanitárius övezet központi táborának az elfoglalása a háború befejezésének a legjobb és leggyorsabb módja.
2025. Augusztus 09. 10:33, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Alaszkában találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin augusztus 15-én
Alaszkában tartják Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját augusztus 15-én, pénteken. Ezt az amerikai elnök jelentette be Truth Social közösségi oldalán pénteken.