Hírek
2018. Augusztus 29. 17:23, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Az izzók mintegy 20 százalékát ki kell vezetni szeptembertől a piacról

A Világítástechnikai Társaság elnöke szerint a magyar fényforrás piacon mintegy 20 százalékot képviselhet a halogén termékek aránya, amelyeket szeptember 1-je után ki kell vezetni a piacról.
Nagy János az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon egyedül a Tungsram foglalkozik halogénizzók gyártásával, a kereskedők pedig igyekeztek feltölteni készleteiket, mert egy ideig még lesz rá kereslet.
Az Európai Bizottság rendelete alapján 2018. szeptember elsejétől Európában betiltják a halogénizzókat, helyette a LED-es technológiát kell alkalmazni, a raktáron lévő készletet azonban még értékesíteni lehet.
Vámos Zoltán, a Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős igazgatósági tagja az MTI érdeklődésére elmondta, a Tungsram időben felkészült arra, hogy az Európai Unió 2018 szeptember elsejétől betiltja a halogénizzók forgalmazását.
Szerinte a világítástechnikai gyártóknak is volt idejük felkészülni az új helyzetre, hiszen a közösségi rendelet 2009-ben született, előkészítése azóta zajlik, a Tungsram pedig termelését évek óta ennek szellemében irányítja.
A halogénizzóit a Tungsram elsősorban az Európai Unión kívüli területeken értékesíti, így az EU szeptember 1-től hatályos tiltása nem befolyásolja a gyártást és az értékesítést - tette hozzá.
Vámos Zoltán hangsúlyozta, a Tungsram a globális piacon prémium európai márkaként lép fel, a vállalat többnyire exportálja világítástechnikai termékeit, a termelés 95 százalékát 100 különböző országban értékesíti.
A Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős vezetője jelezte, LED-termékeik értékesítése évről-évre 30 százalékkal nő, amelynek többnyire az az oka, hogy ez a részlegük elsősorban a LED-es technológiát már korábban is alkalmazó üzleti szférában (b2b) van jelen, és kevésbé a lakossági fogyasztói piacon.
Vámos Zoltán kiemelte, a Tungsram keresi azokat az utakat, ahol a világítástechnikai termékek hozzáadott értékkel hoznak hasznot. A magyar vállalat jelentős szerepet kíván betölteni a hazai és nemzetközi okosváros-projektekben, amelyekhez például már most is gyárt úgynevezett smart-ready LED lámpatesteket, amelyek képesek arra, hogy szenzorokat, wifi-berendezéseket, kamerákat fogadjanak be, és ezzel egy okos hálózat gerincét alkossák a közterületeken.
A halogéntechnológia kivonásnak környezetvédelmi oka van, a halogénizzók ötször annyi energiát használnak, mind a LED-es fényforrások, illetve jóval több hőt termelnek. Szakértők szerint a halogének kiszorításával 15 millió tonnánál is több szén-dioxid-kibocsátást lehet évente megtakarítani Európában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.