Hírek
2013. Május 23. 12:58, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
ÁSZ: megújul a korrupciós kockázati térkép

Frissíti korrupciós kockázati térképét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek célja, hogy a beérkezett adatokból számított veszélyeztetettségi indexek segítségével ráirányítsa a figyelmet a korrupciós veszélyekre és kockázatokra.
Az ÁSZ csütörtöki közleményében kiemeli, hogy 2011 és 2012 után idén harmadik alkalommal méri fel a közszféra korrupciós kockázatait. A felmérés nem a korrupció meglétét, hanem a korrupciós kockázatokat, illetve a veszélyeztetettséget vizsgálja a közintézmények körében.
Az országos adatfelvétel kérdőívét megújították, és a korábbinál nagyobb számban válogattak be általános iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, és egyéb oktatási, szociális és kulturális intézményeket, tekintettel arra, hogy az előző felmérések alkalmával az önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok válaszoltak nagy, az egyéb önkormányzati intézmények pedig jellemzően kis arányban.
Új elem az Állami Számvevőszék által tett együttműködési ajánlat is, amelynek elfogadásával a kitöltő intézmények az Integritás Támogatók Körének tagjaivá, valamint az integritás kultúra kiépítését célzó törekvés részeseivé is válnak. A megállapodás öt évet ölel fel, az Állami Számvevőszék tehát hosszú távú együttműködést tervez, hiszen a cél a kultúraváltás meghonosítása a közszféra intézményei körében.
Az idei Integritás kérdőívet május 23-tól tölthetik ki a közszféra szervezetei.
A 2011-ben indult és 2017-ig biztosan tartó felmérés eredményeként évről-évre egyre jobban láthatóvá válnak a közszféra korrupciós kockázatai és a korrupció megelőzéséhez szükséges tennivalók.
Az integritás projekt célcsoportja a közszféra intézményeinek köre, így különösen a közbeszerzések lebonyolításában, a hatósági hatásköröket gyakorló, közpénzeket kezelő, közszolgáltatást, oktatási-nevelési tevékenységet végző, valamint az uniós támogatások lebonyolításában, felhasználásában közreműködő szervezetek.
Az ÁSZ felidézi: az előző évek felmérései rámutattak többek között, hogy olyan intézményeknél, amelyek korábban eredendően nem rendelkeztek jelentős korrupciós kockázatokkal (például felsőoktatási intézmények), azáltal hogy európai uniós forrásokhoz jutottak, közbeszerzéseket írtak ki, vagy különböző beruházásokat folytattak, emelkedtek a korrupciós kockázatokat növelő tényezők. Ez hangsúlyosan felhívja a figyelmet a belső kontroll folyamatok megfelelő kialakításának és megerősítésének szükségességére - emeli ki a számvevőszék.
Változás az eddigi két adatfelvételhez képest, hogy az idei felmérés során a veszélyeztetettséget jelző indexek mellett nem a kontrollok hiánya, hanem a meglévő kontrollok szintje képezi a felmérés tárgyát. Emellett az indexek értékei - az eddig alkalmazott abszolút érték helyett - százalékos formában jelennek meg, ami segíteni fogja értékelésüket.
A közlemény szerint az adatfelvétellel kapcsolatos információkat az integritás portálon teszik közzé, illetve az adatfelvétel ideje alatt a számvevőszék munkatársai is segítenek az info.integritas@asz.hu e-mail címen, valamint a 06-80-500-800-as zöld számon a kérdőívek kitöltésével összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését