Hírek
2013. Április 24. 05:00, szerda |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A mobilosok negyede netezik csak készülékén

A 18 évesnél idősebbek 78 százalékának, nagyjából 6,3 millió felnőttnek van mobiltelefonja Magyarországon – derül ki a Mediameter kutatásából, amelyet az első negyedévben, reprezentatív mintán, 2000 felnőtt személyes megkérdezésével készítettek a mobiltelefon-használatról. A mobiltelefonnal rendelkező felnőttek több, mint negyedének volt okos telefonja 2013 elején, ez mintegy 1,7 millió okos telefon használót jelent.
A saját mobiltelefonnal rendelkezők aránya a 60 évesnél idősebbek között az átlagnál lényegesen alacsonyabb (59 százalék), emellett a Kelet-Magyarországon élők (69), a községekben lakók (72) és az alapfokú végzettséggel rendelkezők (71) körében is mérsékeltebb a mobiltelefonok elterjedtsége.
A mobiltelefon tulajdonosok háromnegyede (76 százalék) újonnan, saját maga vásárolta a készülékét.
A vizsgálat során a megkérdezetteknek arra is választ kellett adniuk, melyik szolgáltató hálózatára kapcsolódik az általuk használt mobiltelefon. A válaszok alapján elmondható, hogy 2013 elején a saját tulajdonú mobilkészülékkel rendelkezők 44 százaléka a T-Mobile ügyfele volt, ez országosan mintegy 2,8 millió előfizetéses, vagy kártyás felhasználót jelent. A Telenor és a Vodafone ügyfeleinek száma egyaránt nagyjából 1 millió fővel kisebbre becsülhető.
A mobiltulajdonosok többsége, a beszélgetésen kívül, hetente többször szokott telefonján sms-t küldeni, kétharmaduk általában havonta szokott fényképeket készíteni, vagy nézni a készülékén. A mobiltelefonosok csak alig fele szokott zenét hallgatni, vagy videofelvételt készíteni a készülékén, játszani 41 százalékuk szokott.
A felhasználók 27 százaléka használja internetezésre is mobilját. Valamennyi mobiltulajdonos 13 százaléka szokott e-mailezni, 11 százaléka közösségi oldalakat böngészni, és csupán 7 százalékuk olvas internetes újságcikket telefonján – derült ki a Mediameter kutatásából.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:21, péntek | Életmód
Balatoni Katalin: az iskola a tudásé, nem a politikáé
Az iskola a tudásé, nem a politikáé – hívta fel a figyelmet Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos a Facebookon csütörtökön.
2025. Szeptember 11. 07:21, csütörtök | Életmód
Sodró Eliza kapta idén a Kaszás Attila-díjat
Sodró Eliza kapta meg idén a Kaszás Attila-díjat - olvasható a Radnóti Színház Facebook-oldalán, ahol gratulálnak társulatuk tagjának az elismeréshez.
2025. Szeptember 10. 07:41, szerda | Életmód
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal is várja a közönséget a Nemzeti Vágta
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégjén Szilvásváradon.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Életmód
Tíznapos országjárásra indult az első születésnapját ünneplő Csukás Meserádió
Tíznapos országjárásra indult az egyéves születésnapját ünneplő Csukás Meserádió; a turné Veszprémből indult hétfőn, ahol játékos programok, köztük a közmédia munkatársainak meséi várták az óvodás korú gyerekeket.