Városlista
2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2012. Augusztus 02. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség, MTI

A bűnnek mégis van színe? Etnikai listát vezetne a Jobbik

A bűnnek mégis van színe? Etnikai listát vezetne a Jobbik

A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a bűnügyi nyilvántartások a jövőben a bűncselekmények elkövetőinek etnikai hovatartozását is tartalmazzák.

Két évvel ezelőtt Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje még úgy nyilatkozott szerkesztőségünknek, hogy a „bűnnek nincs színe”, csak az elkövetés ténye számít- s a tettesek ellen egyforma szigorral kell eljárni.

Mirkóczki Ádám, a párt országgyűlési képviselője és szóvivője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján ismertette az általa jegyzett előterjesztést. Mint mondta, céljuk egy 'objektív' bűnügyi nyilvántartás létrehozása, vagyis szakítani kívánnak azzal a mostani gyakorlattal, amellyel szerinte a hatóságok és a média manipulatív módon ad tájékoztatást az érintettek etnikai jellegéről. Kettős mércének nevezte például, hogy míg a a tatárszentgyörgyi gyilkosság esetében a rendőrség és a sajtó 'azonnal igyekezte hangsúlyozni' az áldozatok cigány származását, addig szerinte a romák által elkövetett bűncselekmények kilencven százalékában nem derül ki az elkövetők etnikai hovatartozása.

A Jobbik ezért az 'antropológia tudományát segítségül hívva', az Egyesült Államok idevágó, jelenleg is hatályban lévő jogszabályának alkalmazását javasolja a Magyarországon előforduló rasszok figyelembevételével - mondta Mirkóczki Ádám, hozzátéve: a párt a tengerentúli gyakorlatnak megfelelően hét nagyrasszba sorolná a körözött személyeket. A párt szóvivője szerint így a jövőben megkülönböztethetnének európai ('európai-, vagy észak-amerikai, vagy ausztrál fehér'); indiai (pakisztáni, indiai és roma); mediterrán (dél-európai, észak-afrikai, és nem bennszülött dél-amerikai); ázsiai; továbbá afrikai ('fekete-afrikai néger'); ausztrál bennszülött; és indián, vagyis észak-, vagy dél-amerikai bennszülött etnikai jellegeket. Mirkóczki Ádám szerint javaslatuk megkönnyítené a gyanúsítottakat üldöző rendőrség dolgát, de például az eltűntek utáni keresésben is segíthetne.

2010-ben Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje a választási kampány során még úgy nyilatkozott szerkesztőségünknek, hogy a bűnnek nincs színe, s hogy minden elkövetővel szemben egyforma szigorral kell eljárni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld

NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket

Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben

2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld

Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból

Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.

2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld

Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon

Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.