Hírek
2018. Április 20. 05:01, péntek |
Belföld
Forrás: mti
800 milliót csaltak ki cégvezetők - fegyházra ítélték őket
Két évtől négy és fél évig terjedő fegyházbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön, nem jogerősen hat cégvezetőt,
akik ingatlanbefektetések ígéretével összesen mintegy 800 millió forintot csaltak ki csaknem 600 sértettől - közölte a törvényszék sajtószóvivő-helyettese az MTI-vel.
Sternné Deák Andrea elmondta, az elsőfokú bíróság az üzletszerűen, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben az első-, a harmad- és a negyedrendű vádlottra egyaránt három év hat hónap, a másodrendű vádlottra négy év hat hónap, az ötödrendűre két év, a hatodrendűre két év hat hónap fegyházbüntetést szabott ki, a hetedrendű vádlottat pedig bűnpártolás vétsége miatt próbára bocsátotta.
Egyes vádlottakkal szemben vagyonelkobzást, illetve foglalkozástól eltiltást rendelt el a bíróság, amely a vádlottakat a teljes kárösszeg megfizetésére kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 2003-ban közös vállalkozást hozott létre, amellyel először élelmiszer-kereskedelmet akartak folytatni, majd felfigyeltek az ingatlanbefektetésben rejlő lehetőségekre. Országos irodahálózatot hoztak létre azzal a céllal, hogy a befektetők pénzét összegyűjtsék és saját céljaikra fordítsák - ismertette a szóvivőhelyettes.
Az ötödrendű vádlott az alapító tagok beszervezésével foglalkozott, a hatodrendű a működés jogi hátterét biztosította. A hálózat beindítását hatalmas reklámkampánnyal, óriásplakátokkal és újsághirdetésekkel egészítették ki.
A három, hat és tizenkét hónapra meghirdetett, magas hozam reményében több mint hatszáz sértett akarta pénzét befektetni a vádlottak által működtetett szövetkezetben, amelynek a bankszámlájára 50 ezer és 20 millió forint közötti összegeket fizettek be. A gyanúsítottak a csalásból származó pénz eredetének leplezésére a sértettek által befizetett összegeket különböző bankszámlákra utalták át.
Sternné Deák Andrea hozzátette, a bíróság a büntetés meghatározásakor figyelembe vette, hogy az ügyben jelentős idő telt el, mivel az eljárást a korábbi ítélet hatályon kívül helyezése miatt meg kellett ismételni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.